Kreatív esküvő összefoglaló

október 10, 2019

Kreatív esküvő összefoglaló

Lassan két hete történt, hogy összekötöttük az életünket. Már leült bennünk az izgatottság. Már kiürültek a szobák a gratulációkkor kapott csokroktól, már nem foglal helyet a hűtő polcain megannyi sütemény, a postás sem bombáz képeslapok százaival. Elcsitultak a hétköznapok. Végre visszatértünk.

Most ebben a letisztult állapotban kicsit visszagörgetek a kezdetekhez és elmesélem az esküvőnk szervezésének történetét. Szó lesz a koncepció kialakításáról, a döntéseink miértjeiről, előnyökről hátrányokról, időbeosztásról, alkotókról, akik nélkül mindez sokkal szegényesebb lett volna. És kicsit beavatlak benneteket azokba a harcokba is, amiket ez idő alatt önmagunkkal vívtunk meg és bebizonyítjuk, bármilyen kényes élethelyzetből ki lehet hozni egy vidám lakodalmat. Szóval ez egy nagyobb lélegzetvételű olvasmány lesz.

Vissza a gyökerekhez

Gyerekkoromban nem hittem a házasságban. 7-8 éves lehettem, amikor elváltak a szüleim, akik mind a mai napig, mondjuk úgy távolságtartóak egymással. Rengeteg negatív tapasztalatot hozok magammal ez miatt. Számos vitának voltam tanúja, később részese. Számos szorongó emlékem van ebből az időszakból, amit egyszerűen csak túl akartam élni és végre magam mögött hagyni. Nem szívesen gondolok vissza ezekre és az igazság az, hogy el is zártam őket valahol mélyen, hogy ha egy mód van rá ne kelljen őket soha többé előhúzni. Felnőttként jött a következő hidegzuhany, amikor rádöbbentem, hány ismerősöm házasodott boldogan, majd pár éven belül beadta a válópert. Ez után kezdtem úgy érezni, hogy itt valami nem stimmel. Kihívás lenne kitartani? Vagy jól választani? Vagy egyáltalán min múlik ez az egész? Igazából mindegy. A lényeg, hogy ez a felismerés megváltoztatta a felfogásomat. Ettől kezdve ellenpélda akartam lenni és elkezdtem azokra figyelni, akik ezt figyelemreméltóan csinálják, hátha eltanulok tőlük valamit.

Hosszú út vezetett idáig, de hiányozna az életemből, ha nem tartoznék senkihez. És itt nem a birtoklásra és korlátoltságra gondolok, hanem épp ellenkezőleg: a biztonságra és a szabadságra. Furcsán hangozhat ez, már hogy lehetne valaki szabad, ha elkötelezte magát? Hát pont attól a kölcsönös bizalomtól, amire hagyatkozni mer. Mindemellett egy nagyon nehéz útnak tartom a házasságot, mert hosszútávon kell jól csinálni és az bizony nem is annyira egyszerű dolog, főként egy ikrek születésűnek, akiről azt mondják, egyik lába itt, másik ott. :)

A találkozás

Minden pár találkozásának története mástól izgalmas. Mi már sok-sok éve ismertük egymást az akkori párjainkon keresztül. Azóta mindkettőnk élete gyökeresen megváltozott és pont abban az időszakban találkoztunk újra, amikor már helyre rázódtak a dolgaink. Azért sokban különbözünk. :) Ő mindent megad egy délutáni szundiért, én elpocsékolt időnek élem meg. Ő nem szereti a nagy felhajtást, én oda vagyok a szervezésért. Ő inkább hallgat, én inkább beszélek. Ő szűk körben házasodott volna, én legszivesebben egy hatalmas lakodalmi sátrat húztam volna fel, hogy az összes barátunk ott lehessen. Hát, így indultunk neki a szervezésnek...

A helyszín

…volt az első, amit kiválasztottunk. Igazság szerint még az eljegyzés előtt kezdtük el a keresést. Mivel nem szerettünk volna egyházi esküvőt, de a városháza sem húzott igazán, így olyan alternatívák után néztünk, amelyek lehetőséget kínálnak helyben, ideális esetben kültéren (mert az olyan hangulatos) megtartani a szertartást. Az első akadály, amibe ütköztünk, hogy a közvetlen környékünkön (Érsekújvár) nincs túl nagy választék ilyen téren. Tehát tágítottuk a kört. Így jött szóba először a Komáromtól nem messze található Vadkacsa étterem, amely mindkettőnknek tetszett, a gond mindössze az volt, hogy közölték, hogy korábban ugyan volt lehetőség, de sajnos most már nem lehet megtartani a szertartást a helyszínen, muszáj lenne a komáromi városházára menni. Még ennek ellenére is próbálkoztunk a hellyel kommunikálni és érdeklődni a vacsorát illetően, de egy e-mailünkre, facebook üzenetünkre sem válaszoltak, így csalódottan lemondtunk róluk és kerestünk tovább. A következő állomás az utolsó is lett, a szentpéteri St. Petrus Vini panzió, amely azzal nyerte el leginkább a tetszésünket, hogy nem csak kültéri szertartás lehetőségét kínálták, hanem rossz idő esetére borkápolnával is rendelkeznek. Ezt nagyon praktikusnak találtuk, nem beszélve a hely esztétikájáról, így 2018 novemberében lefoglaltuk a két utolsó 2019-es évre szóló időpontjuk egyikét, szeptember 28-át. Innen a községházára vezetett az utunk, ahol megegyeztünk az anyakönyvvezetővel és tisztáztuk milyen dokumentumok kitöltésére lesz szükség a házasságkötéshez. Ez azért igényelt némi intézkedést, de szerencsére mindent le tudtunk bonyolítani Ujvárban.

A rákészülés

Teljesen zöldfülűnek éreztük magunkat a kezdetekkor. Fogalmunk nem volt róla mi mindenre kell gondolni az esküvő szervezésekor. A legnagyobb probléma, ami viszont elég határozottan kirajzolódott a szemünk előtt, az a családom összeboronálása volt egy fedél alá. Itt nem csak az elvált szülők okoztak fejfájást, akadtak vitás helyzetek más családtagok között is. De minden bizonnyal nem mi vagyunk az elsők, sem az utlosók, akik hasonló helyzetre kerestek megoldást. Hónapokon át csűrtük- csavartuk a témát, nem volt egyszerű menet és sajnos voltak akik el is utasították a meghívást, ami bár szomorú, mégis valahol érthető volt.

Mindeközben igyekeztük összeszedni a gondolatainkat és összeírni mi mindenre lesz szükség. Az elsők között szerepelt a fotós, videós és zenekar leegyezése. Az előbbi kettő szinte adott volt. Két jó barátunkat kértük fel, Cséfalvay Á. Andrást, akivel már korábban részt vettünk egy közös fotózáson és Kürti Zsoltit, aki többek közt a Gúta TV dolgozója, de egyben volt kollégám is. Mindkét fickó nagyon tehetséges, de a társaságuknak legnagyobb előnye mégis az volt, hogy ismertük őket, így teljesen lazák tudtunk maradni, amikor pózolni kellett a kamerák előtt.

A zenét illetően teljesen egyértelmű volt, hogy DJ-t nem szeretnénk. Az élő zene hívei vagyunk. A Ritmozenart hívtuk, amelyet egyik kedvelt fotósom Horen ajánl a blogján. Innen is köszönjük a javaslatokat, így sokkal egyszerűbb volt a döntés. Mindemellett a szertartásra is élő zenét szerettük volna, így került szóba volt kollégám a jamaikai származású Carlington Codner (gitár) , aki Czakói Leventével (ütőhangszer) 3 reggae számmal kísérte le az eseményt. Hát, igazán egyedi volt!

Utólag úgy gondolom ezek voltak a kulcsfontosságú pontok, amikkel érdemes volt már rögtön az elején foglalkozni, hiszen manapság a lakodalmakat legalább 1 évvel előre tervezik. A szép helyekről, az ügyes művészekről, zenészekről könnyedén lecsúszhatunk, ha nem gondolkozunk időben.

Legyen vagy ne legyen vőfély/ ceremónia mester?

Mi nem törtük rajta sokáig a fejünk, nem volt. Mindazok ellenére sem, hogy az összes ismerős, aki szervezett már lakodalmat, vagy ilyen területen dolgozik, próbált meggyőzni az ellenkezőjéről. És megmondom őszintén nekünk nem is hiányzott és ez magával a koncepcióval függ össze, hiszen mi teljesen szabad, laza lakodalmat akartunk, az összes tipikus lagzis szokást mellőzve. Nem vágytunk szereplésre, szórakoztatásra. Úgy akartuk megélni ezt a napot, mint egy partit, ahol aki akar táncol, aki nem, az egy pohárka mellett elbeszélget a teraszon. Azt szerettük volna, ha a vendégeink nem egy szoros nyakkendőben, öltönyben, kényelmetlen tűsarkúban és báli ruhában feszengenek egész este. Nem akartuk, hogy egy este miatt vagyonokat költsenek ezekre, ahelyett inkább húzzák elő a szerkényből a kedvenc szoknyájukat, ingüket.

Tény, hogy a lazaság ellenére volt hivatalos program, vagyis inkább egy időbeosztás, amit követtünk. Annak érdekében, hogy mindez ilyen körülmények között is követhető legyen készült egy nagyobb poszter, amin minden részletesen fel volt tüntetve. Az asztalokra is került egy tömörített verzió, sőt a vendégek már a meghívóik mellé megkapták a tervezett programot. A fontosabb programpontokra a zenekar hívta fel a figyelmet, vagy futotttunk egy kört és összehívtuk a vendégeinket mi magunk. Számunkra ez az este így volt kerek.

Egyetlen szívfájdalmunk a korai befejezés volt, ami váratlan meglepetés volt, hiszen ilyen eseményeken jórészt hajnali 4-ig szokás ropni a táncot. Az éjféli ruhaváltás után csalódottan szembesültünk a ténnyel, hogy mindössze másfél asztalnyi vendég várt meg bennünket. A többiek vagy még éjfél előtt léptek le, vagy aközben míg mi el voltunk. Ezen bevallom sokáig szomorkodtam és mérlegeltem, hogy mi lehetett e mögött. A következőkre jutottam: A csalódásomat az okozta, hogy nagyjából este 10-ig még folyamatosan érkeztek a gratulánsok, akiket fogadni kellett, így a vacsora, ami 16:30 körül volt és éjfél között mást se csináltunk csak ki be mászkáltunk, amint elkezdtünk volna táncolni, máris kihívtak, vagy el kellett mennünk fényképezkedni. Tehát arra számítottunk, hogy éjfél után végre lesz időnk beszélgetni és táncolni a vendégeinkkel, akik összesen 57-en voltak. Asztalonként kb. tizesével ültek. Köztük több gyerkőc is volt, tehát minden bizonnyal miattuk távoztak egyszerre annyian. És mivel nem voltunk azért olyan sokan, feltűnő volt, amikor egyidőben kiürült 3-4 asztal. De lehetett volna rosszabb is. Mivel közvetlenül éjfél előtt volt egy csillagszórós programunk, amit sokan ideálisnak láttak volna, ha előbbre hozunk, mert a gyerekek már fáradtak voltak és többen nem bírták kivárni. Hát, úgy gondolom nem vált a kárunkra, hogy megtartottuk az eredeti időpontot, mert véleményem szerint, ha előre hozzuk, már éjfélre kiürült volna a terem. Ezeket azért mesélem el, ha esetleg egy olyan párhoz kerül ez a szöveg, aki most készül a Nagy Napra, számoljon hasonló helyzetekkel és ne érje meglepetésként.

A menyasszonyi ruha

Na erről komolyan azt hittem nem találok olyant, amilyen tetszeni fog. Mert irtóztam a hatalmas szoknyáktól, amik azért jócskán korlátozzák az embert. Kezdetben varratni akartam, végül a kölcsönözés mellett döntöttem. Ebben viszont kikértem egy barátnőm tanácsát, aki ezt a kálváriát már egy évvel korábban bejárta. Hatalmas útvesztőnek láttam ezt, ha ő akkor nem segít ki, napokat tölthettem volna azzal, hogy kiszelektálom melyik szalonokba érdemes időpontot foglalni. Merthogy ez ugye így működik, sőt vannak helyek, ahol már a próbáért is fizetni kell. Szóval két pozsonyi kölcsönzőbe kértem időpontot még február környékén, a Nicolba és a Lulu a Annába aztán nekivágtunk az útnak. Az előbbi annyira nem nyerte el a tetszésemet, túl puccosnak találtam az egyéniségemhez magát a helyet, de a ruhákat is, amiket rám adtak. A másik hely választéka azonban sokkal inkább a kedvemre való volt és láss csodát még aznap, ott és akkor ráleltem a ruhára, amit az esküvőnkön viseltem. Pontosabban az egy számmal kisebb verziójára, amibe sikeresen belegyömöszöltek. Szép karcsúnak is tűntem benne, csak épp a mozgással lett volna némi probléma :-D Szerencsére volt lehetőség nagyobb méretben is bebiztosítani, így éltem is vele. Ez a szalon azért is volt különösen jó döntés, mert a bevétele egy részét jótékonysági célokra használja fel. Ennek kimondottan örültem. Mutatok pár fotót a ruhapróbákról, az utolsón a kiválasztott:

Az igazi készülődés

Azt azért meg kell hagyni, hogy kézművesként hatalmas lehetőséget láttam az esküvőben arra, hogy személyre szabottá alakítsam. De ebben a legnagyobb élmény az volt, hogy írhattam is róla. Így utólag pedig bánom, hogy nem jutott eszembe kamerára rögzíteni az egyes munkafolyamatokat, remek kis videót tudtam volna összevágni ezekből.

Az ötletelésnek január környékén álltam neki. Ez nagyrészt a pinterest böngészését jelentette, ahol órákat tudtam klikkelgetni, görgetgetni. Ennek van pár hátulütője. Egyik, hogy minél több ötletet látsz, annál nehezebb szelektálni. Azaz minél több dolog ragad meg, annál inkább húzod le magad egyfajta alkotói mélységbe. Egyszerre túl sok információt zúdítasz magadra, ami összezavar. Húztam egy vonalat és úgy döntöttem, hogy elengedem a pinterestet és megpróbálok saját ötletekkel dolgozni. Elhatároztam, hogy nem fogok domináns színeket választani, elindulok a bohém stílus vonalán és tarkába öltöztetek mindent. Két hónapon át napi szinten dolgoztam a díszleten a kiegészítő elemeken. Ezekről már olvashattatok a blogomon, így nem fogom őket túlzottan részletezni, aki kíváncsi, vissza tudja keresni a régebbi bejegyzések közt. Mindössze felsorolom mi is készült:

A meghívókat,értesítőket, azok borítékait, étlapot, itallapot, programot magam festettem, majd digitálisan dolgoztam fel, nyomtattam és együtt vágtuk szét a darabokat itthon a műhelyben. Erre még júniusban került sor.

Azültetőkártyákat drótból hajlítottam, amire volt egy szuper kis segédeszközöm

Az asztalszámokat szintén drótból hajlítottam, de levendulával borítottam be.

A szinesvázák nagy részét saját kezüleg festettem.

A fő asztal elején felfüggesztett girland egy este alatt született. Nagyon egyszerű, bárki el tudja készíteni.

Képkeretekből készült egy madárkás ülésrend is.

Összeállítottam egy indiános játszósarkat sátorral és a gyerekeknek szánt személyre szabott fejpántokkal, kitűzőkkel.

Megvarrtam a tortadíszeinket és egy kedves szarvaspárt.

Elkészítettem a menyasszonyi cipőmet és hozzá a hímzett övet.

Az utolsó esték alatt készültek a vendégeknek szánt levendulás- rózsaszirmos ropik.

Bár már ez a lista is egészen bőségesen hat, akadtak ötletek, amelyek megvalósításához barátokat, ismerős kézműveseket kértünk fel, lássuk kikről van szó és konkrétan mivel járultak hozzá a Nagy Naphoz:

Franka cipőműhelyében, Budapesten született a menyasszonyi cipőm egy magán workshopon. A lábbeli kaptafára készült, a munkafolyamat 3 napot vett igénybe. Erről több részletet ittolvashattok, mindemellett melegen ajánlom Franka cipőkészítő foglalkozásait mindenkinek, hatalmas élmény a saját két kezeddel készült lábbelit viselni.

Sylvia Gutierrez aranyműves, akire a sashe.sk-n találtunk rá készítette el a karikagyűrűinket Léván. Bár a megrendelést a portálon keresztül adtuk le, személyes találkozás során méretet vett az ujjunkról és leegyeztük a részleteket. Mi rózsaszín aranyat választottunk, amelyen érdekes struktúrát hozott létre. Úgy festenek, mint egy befejezetlen faragvány, nagyon egyedi!

A koszorúm és a vőlegény kitűzője Magaela keze alól került ki, akinek a tevékenységét már régebb óta követtem. Szintén a sashe.sk-ról rendeltem személyre szabva. A hölgy virágkoszorúk készítésével foglalkozik, de az utóbbi években a fotózás is magával ragadta. Az ismert VOGUE lap is több alkalommal címlapra hozta valamenyi művét.

Ati fa csokornyakkendőjét Szabó Norbinak köszönhetjük, aki a gútai székhelyű GV guitars egyik alapítótagja. A vállalkozás egyedi profilú, személyre szabott gitárok készítésével foglalkozik. Egy helyi különlegesség, aminek merem állítani nemhogy a környéken, de a távolban sincs párja!

A vőlegény bőr nadrágtartója is kézműves termék, amelyet az etsy.com-ról, konkrétan Ukrajnából szereztünk be méretre szabva egyedi életvirág mintával.

Az életvirág formájú gyűrűpárnát LukácsMáté művészasztalos barátunk faragta akivel még néhány éve egy interjút is készítettem az Új Szó Hobbi mellékletébe. Ő alkotta meg a hangulatos nyírfa asztaldíszeket és mécsestartókat is.

A vendégkönyv elkészítésére régi ismerősömet Tikát kértem fel, aki a scrapbooking technika mestere. Az ő nevéhez fűződik a Felvidéki scrapnap rendezvény is. Bár Tika két csodás kislány édesanyja, ha az ideje engedi bekuckózza magát az íróasztal mögé, hogy alkosson, egy-egy projektjéről pedig publikálni is szokott. Meleg szívvel ajánlom figyelmetekbe a facebook oldalát.

A szülők ajándékát nem láthatták a vendégek a helyszínen, hiszen egy héttel korábban osztottuk ki őket még itthon. Hogy még évekig emlékezzünk erre a különleges alkalomra, fákat ajándékoztunk, méghozzá Magnóliákat, amelyeket Vas Andi barátnőm csodaszép tűzzománc emléktáblái diszítenek.

A ropogtatnivalóról Hodossy Kati, RawŠéf gondoskodott, aki színes, de legfőképp maximálisan egészséges krékereivel látta el asztalainkat, amelyeket jópofa hajócskákba rendezett el. Szerintem nincs olyan ember, aki ne szeretné a pocakját, manapság viszont kiváltság olyan falatokhoz jutni, amelyek nem tartalmaznak fölösleges és káros adalékanyagokat. Kati alkotásai esetében még egy plusz hozzáadott érték, hogy házhoz is szállítja a megrendeléseket. Így mindenki frissen hozzájuthat ezekhez a finomságokhoz.

Mielőtt még a felsorolás végéhez érnék nem hagyhatom említés nélkül fotósunkat Cséfalvay Á. Andrást, aki habár a korábbi években is sikeresen szerepelt, de, hogy aktuális legyek, egy héttel az esküvőnk után vette át a SLOVAK PRESS PHOTO riport kategóriájának díját. Le a kalappal!

Miért érdemes kézműves lakodalomban gondolkodni?

Mert egy ilyen lakodalom után hatványozottan érzed majd, hogy ez volt az első és utolsó alkalom :-D Soha többé nem akartok majd újra belevágni, és ez így szerintem rendben is van. Pontosan azért, mert egyszer fogjátok átélni ekkora fénnyel, így megéri beletenni az energiát. Nem kell rögtön elrettenni, hisz rengeteg olyan esküvői mütyür van, amit tényleg bárki el tud készíteni, nem kell hozzá különösebb adottság, de annál szerethetőbb lesz a Nagy Nap, ha rajta hagyjátok a kezetek nyomát. És hozzáadott értékként kell kezelni azt, ha egy szakembert kértek fel, ahelyett, hogy valami hasonlót néznétek az aliexpressről. Ugyanezt tudom javasolni a szürkének titulált hétköznapokhoz is. Adjunk színt nekik azzal, hogy olyan tárgyakkal vesszük körbe magunkat, amelyekből kiérződik a szeretet, az eredetiség és egyediség, amelyekre jó ránézni, amelyeket jó érzés viselni. Ez garantáltan javít az ember közérzetén.

Van egy olyan elméletem, fogalmam sincs, van e tudományos alapja, mindössze magamon és a közvetlen környezetemen tapasztalom, hogy ha olyan környezetben vagyunk, ami rendezetlen, piszkos, túlzsúfolt és giccses, ami nem nyújt esztétikai élményt, akkor sokkal lehangoltabbak, lustábbak, pesszimistábbak, vagy éppen idegesebbek vagyunk. Ellenkezőleg, amikor rend van, tisztaság, tetszik, amit látunk, akkor sokkal nagyobb az életkedvünk, a tettrekészségünk és önbizalmunk. Próbáljátok megfigyelni magatokat ilyen téren, rátok milyen hatással van a környezet. :)