Az eküvői topánka születése- KREATÍV ESKÜVŐ I.

     Frankát három évvel ezelőtt ismertem meg egy hangulatos rendezvényen, a Kaleidoszkóp hegy fesztiválon, ahol sarukészítő workshopot tartott. 

     Egyébként sem unatkozom, de az akkori nyaram rendkívül mozgalmas volt, mert minden érkező meghívásra igent mondtam, így a két hónap alatt alig töltöttem otthon néhány napot. Bár egy könnyűnek nem mondható időszakon mentem akkor keresztül, a lelkesedés mégis tartotta bennem a lelket :) A sok új tapasztalásnak köszönhetően egy új korszak kezdődött. Megszűntek a korlátok, amikkel mindaddig körbevettem magam. 

Mindezt azért mesélem el, mert itt egy fontos történet kezdődik. Az a történet, amiben képes lettem végre  látni anélkül, hogy valaki más szemüveget tartott volna elém. Képes lettem lemondani számos nevelés által belém égett meggyőződésről.

     

 A találkozásunkat követően rendszeres figyeltem Franka cipőműhelyének facebook oldalát, teljesen oda voltam a munkáiért, míg végül a saját műhelyembe invitáltam, ahol  egy egész napos mokaszin - és nemez papucs készítő workshopot valósítottunk meg. Ez így most nagyon vagányan hangzik, de ha hozzáteszem, hogy mindez a saját otthonomban zajlott, egy klasszikus panellakásban, ahová nagyjából egy héttel a workshop előtt költöztem be, az azért sokmindenkinél kiveri a biztosítékot :) Mindez kb. két éve volt, és mondhatom, hogy megismerkedésünk óta nem telik el év anélkül, hogy ne készítsek nála valamilyen lábbelit. 

   

    Hát idén úgy hozza az sors, hogy férjhez megyek!:)  Az előző írásomban már beharangoztam néhány témát, ami ezt a közelgő életeseményt dolgozza fel, pontosabban azt, miket készítek a nagy napra. A kezdettől egyértelmű volt, hogy a cipő  saját készítésű lesz, méghozzá elég konkrét elképzelésem volt az alapanyagáról és hímzett diszítéséről. Habár varrással foglalkozom, ruhák varrásához még nem gyűjtöttem össze elég bátorságot és legfőképp elég szabadidőt, így a menyasszonyi ruha nem lesz saját alkotás. A cipő készítésének időpontját viszont már hónapok óta kitűztük, így szerda reggel a hímző fonalaimmal karöltve vonatra szálltam és elutaztam Budapestre. 

    A munka anyagbeszerzéssel indult, amit egy zsúfolásig telt cipőkellékes boltban ejtettünk meg. Nem a vásárlókból volt annyi, hogy nem bírtunk mozdulni, hanem az alapanyagból. A sok jótól úgy éreztem magam, mint egy gyerek a vidámparkban. Kiválasztottuk az alapanyagokat, világos színű bélést és talpat és befészkeltük magunkat a Franka műhelyébe.

    Egy balerina cipő készítésébe fogtunk. Egyszerűen hangzik, de nem az, gyors műveletnek hangzik, de nem az, mesélem is a részleteket.  

   

    Előbb egy szabásmintára volt szükség, amit maszkoló szalag segítségével készítettünk el, ezt a formát papírra ragasztottuk és varráshagyással körberajzoltuk. A kivágott formát a bélésre és vászonra kétszer rajzoltuk fel,ebből egyet-egyet tükrözve. 

   

     Mindezek után jött egy időigényesebb rész, a hímzés. Előbb felrajzoltam a mintákat egy filccel és belevágtam a sűrűjébe, nagyjából 2- 2,5 órán keresztül hímeztem az egyiket különféle trükkös technikákat alkalmazva,  a másikra viszont már aznap nem jutott idő. Este egy régi barátnőmnél aludtam, aki reggel korán indult munkába,  és Frankával  is csak 11-re egyeztük le a cipő készítés folytatását. Keresnem kellett egy helyet, ahol nyugodtan folytathatom a dolgom és bár egy nagyvárosról beszélünk, ahol számtalan lehetőség kínálkozik, én mégsem vagyok hozzászokva, hogy tömegek vegyenek körül, így nem volt könnyű megtalálni a megfelelő zugot. Nevetségesen fog hangzani, de az Ikea előtti padon telepedtem le. Egyrészt, mert bírom az Ikeát, másrészt, mert postára kellett mennem, ami ott volt a hátam mögötti bevásárló központban. Szóval 8 és 11 között becsületesen hímeztem a parknak nem nevezhető oázisban, miközben váltottam szót hittérítővel, utcaseprővel és madarakat csodáló asszonnyal. Nem hittem volna, hogy egy egyszerű hímzés ennyi embert késztet majd arra, hogy megszólítson.

    A következő lépés, a balerinát illetően, a sarkak összevarrása volt, a cipő pereme és egy - két béléstoldás majd jöhetett a kaptafára feszítés. Na ez egy nehéz meló, ehhez nagyon kell érteni. 

    Előbb egy alapot vágtunk ki, amit a kaptafa talpára szegeltünk. Míg a hímzésnél tökéletesnek bizonyult, ez esetben viszont jócskán meggyűlt a bajom a kemény vásznammal, nem akart kellőképpen rásimulni a sarok részére. Igyekeztük a maximumot kihozni belőle alaposan felszegeltük és bekentük ragasztóval.

    Ebben az állapotában várakozott egészen másnap reggelig, mialatt mi kicsit kiestünk az éjszakába. 

    Már csak a talp maradt hátra. Az előre kimért és levágott talpakra sarkat ragasztottunk és ezzel együtt simára csiszoltuk az oldalát. Az utolsó lépés a ragasztás volt, amit egy jó kis erőkifejtő kalapálással zártunk. 

   Most hallom, ahogy kérdezitek,  hogy került fel a pánt? A pántot tartó fülecske olyan kemény lett, a hajtás útján keletkezett több réteg miatt, hogy lehetetlen volt géppel belevarrni a cipő sarkába. Ezért hazatértem után kézzel varrtam fel és rejtettem el hímzéssel ezt a nem túl esztétikus megoldást.  

    És a "hibák, új lehetőségek" mellett szóljon a kihímzett esküvő dátum, amely eredetileg a vásznon átütő ragasztó foltot kívánja elrejteni :)

  Hogy így a végén egy kicsit visszacsatoljak mondandóm bevezetőjére: évekkel ezelőtt talán édesanyámra hallgatok, felveszem a "szemüvegét" és a plázákat járom egy kompromisszumszerű magassarkú esküvői cipő után kutatva. Nem venném figyelembe azt, hogy valójában utálom és a hétköznapokon kerülöm a magas sarkút, nem venném figyelembe azt, hogy a vőlegényem egyébként se egy égimeszelő és nem venném figyelembe azt sem, hogy egyébként mekkora értéket tulajdonítok a kétkezi munkának, az új tapasztalatoknak és a barátságoknak, amiket ezzel együtt ajándékba kapok. Így viszont most a saját elveimmel vagyok gazdagabb, ettől igazán szabad  és mindemellett boldog tulajdonosa ennek a különleges esküvői cipőnek!:)