Grafikák- KEATÍV ESKÜVŐ VI.


    Mélységes eufóriában vagyok, hiszen szombaton lement a várva várt esküvő! <3 Ebben a bejegyzésben azonban még kicsit visszafogom magam, hogy pótoljam az elmaradt írást, amelyben a lakodalom grafikai hátterével szeretnék foglalkozni. Ez lesz az utolsó olyan cikk, ami egy- egy részletbe enged betekintést. Pár hét múlva viszont, amikor a fotósunk feldolgozza a képeket egy sokkal átfogóbb szöveggel készülök, amelyben fel szeretnék vonultatni minden olyan alkotót, aki a munkájával hozzájárult a Nagy Naphoz, valamint kicsit mélyebbre merülnék az előkészületeket illetően, megosztanám veletek a tapasztalataimat és pár jó tanáccsal látnám el azokat a fiatalokat, akik még csak most tervezik a lakodalmukat. 
   

    Kanyarodjunk most vissza a témánkhoz. Évekkel ezelőtt még hatalmas ellenszenvet éreztem, amikor számítógépes grafikáról volt szó. Sosem voltam egészen megbékélve a technikai vívmányokkal, azaz legfőképp azzal,  hogy nem értek hozzájuk. Bár voltak elképzeléseim, megvalósítani nem tudtam őket. Ennek köszönhető, hogy minden grafikai munkálatot más csinált meg helyettem, konkrétan az akkori párom. Miután búcsút vettünk egymástól, számos dolgot újraértékeltem  többek közt azt is, hogy nagyban megkönnyítené az életemet, ha megpróbálnék függetlenebb lenni és önmagam megoldani azokat a dolgokat, amiket azelőtt segítséggel végeztem el. Így kezdtem el ismerkedni az ismert Adobe Photoshoppal és társaival. Tény, hogy a kényszer vitt erre és nem az akarat. A munkahelyemen, az iskolában, ahol akkor tanítottam mint grafika szakon oktató tanártól elvárták, hogy okleveleket és hasonlókat állítsak össze, így muszáj volt valahogy belerázódnom. Ezért a tudásért viszont azóta is rendkívül hálás vagyok, hiszen a kézműves tevékenységemhez is számtalanszor szükségem van rá.  
    Az esküvőhöz több nyomtatványt terveztem elkészíteni, kezdve a meghívóktól, az értesítőkön át egészen az itallapig. Lett volna lehetőség internetről letölthető sablonokkal dolgozni, de az egyediségre hajtottam ezért előbb mindent sajátkezűleg megfestettem, majd digitalizáltam, így dolgoztam vele a programokban.


    A meghívók és értesítők különböztek egymástól, mivel több információt szerettem volna az előbbire feltüntetni, mint az utóbbira. Így teljesen más elrendezést és formát kaptak. Míg a meghívó hajtogatott volt, az értesítő fele akkora egyoldalas. A borítékok formája és betétjei is különböztek egymástól. A minták és színvilág kialakításánál igyekeztem őszies hangulatot elérni, mivel szeptember végére terveztük be a lakodalmat. Lássunk néhány képet az említettek elkészítéséről:

A képen a meghívó boríték betétje éppen száradás közben

A meghívó hátoldalára készült festmény
A kész meghívó
A meghívó boríréka
Előzetes infók a lakodalomhoz a meghívóban

     Manapság már kevesen tudják rólam, hogy néhány éve még aktív versíró voltam. Még egy kötetem is kijött annak idején. Ez egy külön téma lehetne, miért nem írok az utóbbi időben, sok esetben  ezt arra beszélem ki, hogy a kézművességben kiélem az összes kreativitást és művészi hajlamot, így erre már nem marad ihlet. A meghívóba viszont született egy rövid vers, úgy gondoltam, ha mástól idézek az nem lenne elég hiteles.

A meghívó


Készül az értesítő keret képe
Az értesítő keret képe, amely a meghívón is szerepel


Az értesítő

    Mint láthatjátok mindkét esetben került egy plusz kártya a borítékokba. A meghívókhoz elkészítettem egy programtervet, hogy ne érje meglepetésként a vendégeket a lakodalom időbeosztása. Mivel nem szerettünk volna vőfélyt, sem ceremóniamestert, ez jó ötletnek tűnt. Az értesítőkhöz egy fényképezőgépet ábrázoló kártya került, amely felhívja a figyelmet arra, hogy nem szeretnénk, ha a szertartáson mobillal fotózna az ünneplő közösség. Ez így festett:


    Az utóbbi  írásomban olvashattok arról, hogy célba vettük a gyerekeket is program ügyileg, így nekik külön meghívót készítettem, hogy ráhangolódhassanak a tematikára. Ezt azonban 100 százalékban digitálisan állítottam össze, néhány ingyenesen letölthető vector grafikából. A végeredmény szerintem nagyon bájos lett: 



    A lakodalmon két grafikával találkozhattak a vendégek, az egyik a program volt, amelyet A2-es méretben helyeztünk el az előcsarnokban. Ennek köszönhetően mindenki követni tudta az eseményeket. Ez lényegében ugyanaz volt, amelyet már a meghívók mellé kaptak csak kicsit elegánsabb kivitelben. 



    A másik pedig egy háromszögbe hajtogatott program- itallap- menü hármas, amely minden asztalon el volt helyezve, így mindenki láthatta mi a kínálat, illetve, mi mi után következik. 


    A vendégeknek szánt ajándékra is került egy előre nyomtatott pecsét, így ezt is megmutatom. Bevallom, ezt két nappal az esküvő előtt készítettük el, mindaddig tisztázatlan volt a csomagolás kinézete. A problémát az okozta, hogy kekszek kerültek bele, amelyek zsírfoltot hagynak, így kérdéses volt, mibe tegyük őket, ami tiszta marad és még környezetbarát is. Végül zsírpapírba csomagoltuk valamint egy papírtáskába. Így is akadtak velük problémák, de így az utolsó pillanatban már sajnos nem volt gyorsabban kivitelezhető, jobb ötletünk.



     A grafikai részről nagyjából ennyit szerettem volna megosztani veletek. Ahogy az elején írtam, néhány hét múlva várjátok az összesítőt, addig pedig kövessétek az oldalamat, mert a tegnapi nappal lejárt a szabadságom, amit az esküvői készületekkel töltöttem, így már szívesen fogadom megrendeléseiteket is:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések