Gombaszögi Kézműves Ház 2017- GV guitars bemutatkozó


     
Sziasztok! Szabó Norbertnek és Kamocsai Imrének hívnak bennünket, Gútáról (Kolárovo) és hangszer –leginkább elektromos gitár- készítéssel foglalkozunk.
A történetünk 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy autóbaleset során eltört egy gitárunk. Ennek következményeként nyakat kellett cserélni, amelyet nehéz volt beszerezni. Arra gondoltunk, hogy megpróbáljuk magunk elkészíteni. Az első gitárunk tökéletes seprűnyél volt J, de már akkor láttuk, hogy ha a következőnek nekiállnánk, az jobban sikerülne. Nálunk sajnos nincs olyan iskola, ahol elsajátíthattuk volna, hogyan kell gitárokat készíteni. Saját tapasztalatok, illetve zenészek közreműködésével fejlesztjük magunkat. Kb. 3 évig tartott megtalálni a megfelelő komponenseket és összetevőket, amelyekkel most dolgozunk.

Kezdetben nehéz volt dönteni, melyik formával dolgozzunk, mert egyik sem tetszett igazán és egyébként sem akartunk másolni. A helyi vásárlóközeg ragaszkodik a standard, megszokott formákhoz. Ezzel ellentétben nyugaton az új modellek iránt van kereslet. Általánosságban viszont megjelenik az emberekben egyfajta hasonlítási hajlam a már évtizedek óta ismert formákhoz, amelyektől nehezen tudnak elvonatkoztatni. A mi gitárjaink közt nincs két egyforma darab. Pont ezért is vágtunk bele, mert nem szeretjük azt, ha minden egyforma. Arra ott van a gyártósor. Nálunk a megrendelő dönti el, milyen formát, milyen méreteket, milyen felületkezelést szeretne. Az sem mellékes, hogy mihez fogja használni a hangszert. Tehát teljesen személyre szabott hangszert kap.
GV GUITARS kézműves gitárworkshop-on , készíteni ez esetben nem igazán lehetséges, mivel egy gitár több hónapig készül. De szívesen elbeszélgetünk az érdeklődőkkel a készítésről, és ki is lehet próbálni a hangszereinket.
Az alábbi linkekre kattintva többet is megtudhattok rólunk:


A fiúkkal szombaton találkozhattok a Gombaszögi Kézműves Házban! Ne hagyjátok ki!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések