Egy játszószőnyeg története

„Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerűen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tűnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szűkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet, és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át.“

-Karinthy Frigyes-

Gyermekkoromban sok időt töltöttem falun a nagyszülőknél, dédszülőknél. Bár szüleimnek köszönhetően sok exotikus országba volt szerencsém eljutni nyaralni, mégis ezek a falusi emlékek azok, amik úgy igazán beleégtek az emlékezetembe.

Reggel mindig friss zöldségekkel, vajas kenyérrel volt teli az asztal. A sporhelton fütyültő kancsó várta, hogy a mama leforrázza a teát. A másik mamám kakaót is szokott főzni a reggelihez, olyan igazit holland kakaóból.

Míg készült az ebéd gyakran a konyhában rajzolgattunk, de megtanultunk például panamát hímezni is. Mivel a mama és a papa azelőtt tanárok voltak, így időnként tollbamondást is írtunk, vagy matek példákat oldottunk. Ha sütésről volt szó, mi is kaptunk egy darab tésztát és abból szobrászkodtuk ki saját kalácsunkat. A másik mamámnál egyszer olyan kalácsot sütöttem, amit máig felemlegetünk. Szív alakja volt és a tetejét megkentem mindennel, ami kezem ügyébe került. Volt rajta lekvár, dió, mák, túró és a fene se tudja mi még. Ráadásul meg is ettem, a nemjóját! :D 

A papa egész nap a kertben ügyködött, de délután együtt estünk neki az uborka, vagy paradicsom szedésnek. A kert gyerekként egy hatalmas labirintusnak tűnt. A kukoricásban rendszeresen játszottunk bújócskát a kukoricaszárítóban, ami a tyúkudvarban volt, pedig különböző szerepjátékokat, ahol általában a tyúkok eladása és vétele volt a téma :D A leszedett zöldséget elvittük leadni. Ilyenkor mindig elkisértük a papát, mert tudtuk, hogy hazafele beleülhetünk a kocsiba :) Vacsorakor papa mindig beszürcsölt egy pohár bort, de nem ám talpas pohárból, egyszerű decis limonádésból. Közben száraz kiflit majszolt, azt szerette a legjobban. Akárhány cica cserélődött ki az évek során, mind tudta, hogy a papával érdemes jóban lenni. Mindig az ölében feküdt valamelyik, télen pedig egy öreg pokrócot készített nekik a kályha mellé, hogy azon heverészhessenek. A másik papám is sokat kertészkedett, de vele leginkább játszani szerettem. Leültünk a lépcsőre és azt játszottuk, hogy ő a buszsofőr, én pedig az utas. Mindig eltette a buszjegyeket, amikor utazott, ilyenkor elővette, hogy hiteles legyen a játék.

Az esték mindkét nagyszülőmnél a TV szobában teltek. Mama kötött, vagy horgolt közben dalokat tanított nekünk. Ha a filmben csókjelenet következett el kellett fordulnunk. Hamar rájöttünk, hogy a vitriszekrény üvegajtaján szépen tükröződik a TV képernyője:) Fürdés után irány az ágy, a jó kacsatollas dunyha miközben alig vártuk, hogy újra meghallgassuk a komondor és a juhászról szóló esti mesét. A faredőny résein beszűrődtek az utcafények, amik furcsa mozgóképeket alkottak a mennyezeten. Erre aludtunk el minden este.

 

Ha visszagondolok ezekre az évekre úgy érzem nincs semmi, amit ezeknél jobban a sajátomnak tudhatok. Ha megkérdeznék, mi az, amit mindenképp tovább szeretnék adni a gyerekeimnek, akkor azt mondanám, hogy ezt! Az egyszerűség szeretetét, a természetközeliséget, a föld iránt kialakított tiszteletet, az együtt végzett tevékenységekből fakadó örömöt, a mély családi kapcsolatokat.

Amikor azon törtem a fejem, milyen lenne az ideális játszószőnyeg a babánknak, arra jutottam, hogy leginkább azt tudom hozzárendelni, amiben én is felnőttem, ami számomra meghatározó volt. Mondhatni ösztönösen hajlottam azokhoz az elemekhez, amiket végül a szőnyegen elhelyeztem. Mindegyikről tudnék történetet mesélni és igazából nem is tudtam elképzelni, hogy más közeggel ismertessük meg előbb, mint az, ami zsigerből a miénk. Egy kissé úgy tűnhet, túl komolyan veszem, pedig csak egy játékról van szó, mindegy lehetne például, hogy milyen állatok vannak rajta. Azért nem mindegy, mert tudom, hogy ez is egy behatás a fejlődésébe. Mint ahogy, az is az lenne, ha ez helyett inkább mobiltelefont, vagy tabletet adnák a kezébe. Úgy gondolom, hogy a tárgyaknak fontos szerepe van a nevelésben ezért felelősségteljesen kell megválasztani azokat. Mindemellett, bár piciként még nem fogja fel, később viszont ha azt látja, hogy anya nem megveszi a babát, hanem megvarrja, sőt, olyan ruhát varr a babának, amilyet együtt kitalálunk és ő megrajzolhatja majd a baba szemét és száját, egy olyan útra terelődik, ahol a tárgyak értéket képviselnek. Talán ha ebben nő fel tisztelni fogja a játékait. Talán türelmet is tanul ebből. Talán kevesebbel is meg tud majd elégedni. Talán majd fel tudja magát találni olyankor is, amikor más gyerekek unatkoznak. Nem tudom, de szeretném, hogy így legyen... :)

A játszószőnyegen szereplő figurák Tone Finnager (Tilda) textildizájner könyveből készültek.