Így készült: Növényi lenyomatok textilen

„Ne kövessük az ösvényt, bármerre vezet.

Inkább arra menjünk, amerre nem vezet ösvény.

 És hagyjunk nyomot. „

Miután a hozzám hasonló nyughatatlan, örökké kíváncsi ember végigszalad a kézművesség egyes bugyrain, lecsíp egy hajtást innen, felvesz egy magot onnan, eljut a meggyőződésig, hogy a temérdek tapasztalat és hatás ellenére képtelen elérni az alkotói kiteljesedést.

Miért van ez? Az érzés, hogy bármit teszek, azt előttem egészen biztosan csinálta már valaki és valószínűleg jobban. De mégis hajt a fogaskerék, a fene tudja mi forrásból érkező motiváció, hogy belevágjon ebbe vagy abba. Persze megesik aztán, hogy évek telnek el míg az idő lesz oly kegyes és megengedi, hogy végre kifforrottnak érezze az ötletet és belevágja a fejszéjét. Mert vannak a sokkal fontosabb halaszthatatlanok , amelyek álmatlan éjszakák termőtalaján sarjadnak, reggelre pedig burjánzó bozóttá terjeszkednek véreres nyomot hagyva a szemgolyókon. Ám a tapasztalat az, hogy a hirtelen fellángolás ellenére mégsem hasznos döntés elvetni őket, vagy e miatt a sor végére állítani. Sok ilyen volt már és lesz is, mert ebben ott az újdonság izgalma, a kényszer, az elemi igény, hogy ehhez az ötlethez egyszerűen muszáj most azonnal tűt meg cérnát ragadni. A régóta fontolgatott ötletekkel azért sokkal óvatosabban bánik az ember. Szinte rabjává lesz és mindenhol a hozzá szükséges alapanyagokat, megvalósítási lehetőségeket lesi. Mert ezeknél nem mindegy ám, mikor, hogyan, miből  valósítjuk meg. Évekbe is telhet míg gyümölcsöt hoznak. A következő sorokban egy ilyen ötletről mesélek.

Nagyjából három éve egy cikkemen dolgoztam, lepréselt levendulát nyomtattam egy vászon könyvborítóra, majd a sikertől felbuzdulva készítettem egy tolltartót is.

Azidőben grafika szakos tanárként dolgoztam, ahol  a hagyományos grafikai eljárásokat vettük górcső alá. Tehát a központi figyelmet a lenyomatok kapták. Korábban, egyetemi éveim alatt is foglalkoztam az eljárással, de koránsem ilyen mélységekben. Akkortájt vásároltam az új varrógépemet, és minden érdekelt, amit textilből meg lehet valósítani. Így született az ötlet (nyilván előttem már másoknak is), hogy a mintákat textilre nyomtatom majd és abból fogom varrni a termékeimet. Aztán jött egy nagy költözés okozta hatásszünet.

Nagyjából másfél év telt el, amikor már napok óta azt tervezgettem, hogy biciklire pattanok és eltekerek virágokat gyűjteni. Persze mindig volt valami más, fontosabb, míg aztán egy nyári délután beállított az egyik barátom, egy táska mezei virággal. Tudta mire készülök.

 A növényeket ujságpapírba csomagoltam és könyvek között préseltem. Fél évvel később születtek meg az első neszeszerek. Nagyon élveztem a munkát és végig arról ábrándoztam , milyen jól mutatnának a növényi minták egy retikülön. A gond csak az volt, hogy fogalmam sem volt, hogy fogjak hozzá egy retikül elkészítéséhez. Valamiért tartottam a dologtól, pedig akkor már túl voltam jópár övtáska megvarrásán. Egy nap aztán elhatároztam, hogy átböngészem a táskáimat, és megpróbálom megfejteni, hogy készültek. Kiválasztottam a fazont, ami a legjobban tetszett és megpróbáltam lemásolni.

 Néhány óra után ekészült a saját szabásmintám és kiszabtam a vásznakat. Bármi is készüljön ezzel az eljárással, mindig a növények nyomtatása az első, így ez most sem volt másképp. A lepréselt virágokat egy hengerrel festékeztem be, a felületre helyeztem, majd lefedtem egy plexilappal. Erősen lenyomkodtam, mintha pecsételtem volna. Leemeltem a plexit majd a növényeket és hagytam megszáradni. A háttér festése következett, amit poralapú textilfestékből kevertem ki és ecsettel vittem fel a felületre. Ecetes vízbe mártottam, ami fixálja a festéket. A felesleges vizet ronggyal itattam fel végül szárazra vasaltam. Az ecet szaga természetesen elpárolog.  A festést az alábbi videóban mutatom be:

https://www.youtube.com/watch?v=77c52TxgAAQ

Ez után következett a táska tűzése, fércelése, varrása, amelyhez természetes színű vásznat választottam. A szabásminta néhány kisebb módosítást leszámítva tökéletesnek bizonyult A megfelelő tartás eléréséért vastag felvasalható közbélést és különféle mintázatú és színű béléseket használtam. A retikül „fedelét“ a cipzáron kívül egy mágneses gomb is rögzíti. Az állítható vállpánt ugyanabból a vászonból készült, mint a táska, amellyel összhangba kerül a finom tavaszias kompozíció. A sikerélmény nem maradt el, és azon felbuzdulva pár nap alatt összesen 8 retikülnek adtam életet, amelyek remekül kombinálhatók a korábban készült neszeszerekkel!

     
 Ezzel megvalósult egy régi terv és bár az újdonságok már vázolódnak, azok a tavaszi virágzásra várva, ismét időt kérnek. Végtére a közmondás úgy tartja, a jó dolgokra várni kell J.

A táskákat megtalálod az alábbi linkre kattintva:

https://www.facebook.com/pg/handmadebyvidu/photos/?tab=album&album_id=524914467633197